Tárgyalási jegyzék

foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége

2021. szeptember 6., hétfő 11.00
Sárvári Járásbíróság
2. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott egy vas megyei kft. résztulajdonosaként és egyben munkavállalójaként irányította azt a tetőfedési munkálatot, amelynek során a maradandó fogyatékosságot is eredményező baleset bekövetkezett.

kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények

2021. július 12., hétfő 09.00
Szombathelyi Törvényszék
13/A. tárgyaló

A Vas Megyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azellen a három férfi ellen, akik 2017 júniusa és 2020 februárja között rendszeresen foglalkoztak speed és ecstasy tabletták értékesítésével Szombathely és Sárvár környékén. A vád szerint I.

közveszély okozásának bűntette

2021. július 8., csütörtök 14.00
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint P.K. vádlott 2020.

életveszélyt okozó testi sértés bűntette

2021. július 7., szerda 09.00
Szombathelyi Törvényszék
13/A. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint T. G. vádlott 2020. január második felében ismerkedett meg a sértettel, közöttük szerelmi viszony alakult ki, így 2020. február hónap elején a vádlott a sértett albérletébe beköltözött.

halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény

2021. július 1., csütörtök 14.30
Sárvári Járásbíróság
2. tárgyaló

Az ügy lényege:

zsarolás bűntette

2021. június 22., kedd 10.00
Szombathelyi Járásbíróság
22. tárgyaló

Az ügy lényege:

rablás bűntette

2021. június 16., szerda 13.00
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak a hajnali órákban belekötöttek a Fő téren zenét hallgató négy fiatalba.

hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények

2021. június 7., hétfő 14.30
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint 2020. februárjában. a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő B.D. vádlott rendkívüli pszichológusi meghallgatását végezték, melynek során a vádlott agresszív magatartást tanúsított.

halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

2021. június 7., hétfő 08.30
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2020.

segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának

2021. június 3., csütörtök 13.00
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalást tart segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntette (Btk. 166.§ (1)-(3) bekezdés 2. tétel) miatt indult büntetőügyben.  M. T., I. r.  és P. A. D., II. r.

csalás bűntette

2021. június 2., szerda 08.30
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint D. J. Cs. vádlott 2018. évben a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben zárkatársa volt O. V. sértettnek. 2018. július hónapjában a sértett megemlítette a terheltnek, hogy egy zalaegerszegi ingatlan árverésre kerül.

gyermekpornográfia bűntette

2021. május 31., hétfő 10.00
Körmendi Járásbíróság
fszt. 18. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint K. P. vádlott 2019. november 5.

rongálás vétsége

2021. május 27., csütörtök 09.15
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2020. márciusában a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, az éjszakai órákban a zárkájában található wc csészét, wc ajtót, kézmosót, tükröt összetörte, a csempét lebontotta, összetörte és az asztal egyik lábát kitörte.

rongálás vétsége

2021. május 27., csütörtök 08.30
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2020.

fegyveresen elkövetett rablás bűntette

2021. május 19., szerda 14.30
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint Sz. B. vádlott 2020. májusában rábírta – azóta elhalálozott – K-Gy. bűntársát arra, hogy Szombathelyen raboljon ki egy dohányboltot.

halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

2021. május 19., szerda 13.30
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint G. Z. vádlott 2019. májusában a reggeli órákban, esős időben egy MAN gyártmányú hulladékszállító felépítménnyel szerelt tehergépkocsival hátramenetet kívánt végezni Szombathelyen, a Vasút utcában a Széll Kálmán utca irányából.

rablás bűntette

2021. május 19., szerda 09.00
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak a hajnali órákban belekötöttek a Fő téren zenét hallgató négy fiatalba.

segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának

2021. május 18., kedd 09.00
Szombathelyi Járásbíróság
22. tárgyaló

A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalást tart segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntette (Btk. 166.§ (1)-(3) bekezdés 2. tétel) miatt indult büntetőügyben.  M. T., I. r.  és P. A. D., II. r.

halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

2021. május 12., szerda 11.30
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint G. Z. vádlott 2019. májusában a reggeli órákban, esős időben egy MAN gyártmányú hulladékszállító felépítménnyel szerelt tehergépkocsival hátramenetet kívánt végezni Szombathelyen, a Vasút utcában a Széll Kálmán utca irányából.

hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények

2021. május 10., hétfő 13.00
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint 2020. februárjában. a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő B.D. vádlott rendkívüli pszichológusi meghallgatását végezték, melynek során a vádlott agresszív magatartást tanúsított.

életveszélyt okozó testi sértés bűntette

2021. május 6., csütörtök 12.00
Szombathelyi Törvényszék
13/A. tárgyaló

A vád szerint az 53 éves vádlott 2018. november 20.  napján 21:30 óra körüli időben kerékpárral érkezett a Szombathely, Sárvár utca 1. szám alatt üzemeltetett Nemzeti Dohánybolthoz.

halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

2021. április 26., hétfő 09.15
Szombathelyi Járásbíróság
20. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2020.

csalás bűntette

2021. március 3., szerda 10.00
Sárvári Járásbíróság
2. tárgyaló

A sértettek az ingatlanukat terhelő jelzálogjog törlése érdekében pénzügyi tanácsadóhoz fordultak, akin keresztül megismerték a vádlottat. B. G.

maradandó fogyatékosságot okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette

2021. február 23., kedd 10.00
Szombathelyi Járásbíróság
22. tárgyaló

A vádlott 2018. szeptemberében két alkalommal vezetett gépjárművét ittas állapotban. Az első alkalommal Szombathelyen a Zanati úton haladt közepes fokban ittasan, amikor az igazoltatás során a rendőrjárőrök vezetői engedélyét el is vették.

járművezetés ittas állapotban vétsége

2021. február 15., hétfő 08.30
Körmendi Járásbíróság
fszt. 18. tárgyaló

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2020. október 16. napján az esti órákban Körmenden a Taverna elnevezésű vendéglátóhelyen tartózkodott, ahová az üzembentartásában álló Audi A3 típusú személygépkocsival érkezett és ahol sört, valamint pálinkát fogyasztott.