Tárgyalási jegyzék
büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette és más bűncselekmény
A vádirati tényállás lényege szerint 2021 májusában annak ellenére vezette a személygépkocsiját, hogy őt a bíróság a 2021. február 12. napján jogerős határozatával – járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértése miatt – 1 évre eltiltotta a közúti járművek vezetésétől.
csalás bűntette
A vádirati tényállás lényege szerint a három román állampolgárságú vádlott képesítés és magyarországi bejelentés nélkül, kontár módon végeztek bádogozási munkákat.
emberölés bűntettének kísérlete
A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott már 2021. október végén elhatározta, megöli a feleségét, ezért felkereste ismerősét és 3.000.000 Ft-ot ajánlott fel neki, ha segít megölni a sértettet. Az ismerős azonban nem vette komolyan a vádlott ajánlatát.
halálos közúti baleset gondtalan okozásnak vétsége
A Sárvári Járásbíróság tárgyalást tart halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben.
sikkasztás bűntette
A Sárvári Járásbíróság különösen nagy értékre bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt tart tárgyalást azzal az öt férfival szemben, akik a vád szerint 2021 évben, egy sárvári cég telephelyéről összesen több mint 170 millió forint értékben loptak
embercsempészés bűntette
A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2021 decemberében 5 külföldi személyt szállított a magyar-osztrák határhoz.
sikkasztás bűntette
A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott több éven keresztül, vas megyei erdőterületek tulajdonosainak megbízásából erdőgazdálkodói tevékenységet folytatott.
kábítószer kereskedelem bűntette
A Szombathelyi Törvényszék tárgyalást tart jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntetőügyben.
zsarolás bűntette
Az ügy lényege:
A vádirati tényállás lényege szerint a sértett 2021. március közepétől a Szombathelyi Országos BV. Intézet töltötte jogerős szabadságvesztés büntetését, ahol zárkatársai voltak az I. rendű és II. rendű vádlott.
emberölés bűntette
A vádirati tényállás lényege szerint a jelenleg letartóztatásban lévő vádlott felmosónyéllel és egy bottal bántalmazta, a fején és testszerte legalább 32 alkalommal megütötte az ágyban fekvő, egészségi állapota miatt ellenállás kifejtésére képtelen 81 éves házastársát, aki az időben elhúzódó durv
közúti veszélyeztetés bűntette
A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2021 szeptemberében Szombathelyen közlekedett egy körforgalmú úton a személygépkocsijával, amikor az ugyancsak ott, a kerékpárján fenn ülve közlekedő sértettel - egy a vádlott által vitatott közlekedési helyzet miatt -, szóváltásba került. A sé
emberölés bűntette
A Szombathelyi Törvényszék előkészítő ülést tart nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 1996 decemberében a Vas megyei Gersekaráton készpénzének és aranyékszereinek megszerzése érdekében megölt egy idős nőt.
sikkasztás bűntette és más bűncselekmények
A Szombathelyi Járásbíróság jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt előkészítő ülést tart.
csalás bűntette és más bűncselekmény
A Szombathelyi Járásbíróság csalás bűntette és sikkasztás bűntette miatt tárgyalást tart. A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott a 2018-as és 2019-es években, Vas megyében ingatlanközvetítői tevékenysége során károsított meg sértetteket.
csalás vétsége
Az ügy lényege:
rendvédelmi szerv létesítményébe elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés
A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalást tart rendvédelmi szerv létesítményébe elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügyben.
csalás bűntette és más bűncselekmény
A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülést tart csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben.
csalás bűntette
A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalást tart csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
emberölés bűntette
A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott már 2021. október végén elhatározta, megöli a feleségét, ezért felkereste ismerősét és 3.000.000 Ft-ot ajánlott fel neki, ha segít megölni a sértettet. Az ismerős azonban nem vette komolyan a vádlott ajánlatát.
csalás bűntette és más bűncselekmények
A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalást tart a bűnszervezetben elkövetett a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette (Btk. 373. § (1),(4) bekezdés c) pont) és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben
zsarolás bűntette
Az ügy lényege:
A vádirati tényállás lényege szerint a sértett 2021. március közepétől a Szombathelyi Országos BV. Intézet töltötte jogerős szabadságvesztés büntetését, ahol zárkatársai voltak az I. rendű és II. rendű vádlott.
emberölés bűntette
A vádirati tényállás lényege a jelenleg letartóztatásban lévő vádlott felmosónyéllel és egy bottal bántalmazta, a fején és testszerte legalább 32 alkalommal megütötte az ágyban fekvő, egészségi állapota miatt ellenállás kifejtésére képtelen 81 éves házastársát, aki az időben elhúzódó durva bántal
csalás bűntette és más bűncselekmények
A vádlott 2019. márciusától napjától a sértett kft. vezető tisztségviselője, ügyvezető igazgatója volt.
csalás bűntette
A Szombathelyi Járásbíróság tárgyalást tart csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
költségvetési csalás bűntette
A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülést tart jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette (Btk. 396. § (4) bekezdés b) pont) és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben