P.H.A. és társa emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2023. július 6., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
B.2 /2023
Tárgyalás helyszíne: 
Szombathelyi Törvényszék
Tárgyaló: 
10. tárgyaló (Nagyterem)
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlottak a két és fél éves gyermek bántalmazásán kívül legalább négy hónapon keresztül elmulasztották a sértett megfelelő táplálását.  Ezen időszak alatt a kiskorú sértett szervezete, teste a korábbi állapothoz képest lesoványodott, izomzata elsorvadt, a csontjai kiálltak, a bőre vékonnyá, szárazzá, fakóvá és hűvössé vált, a gyermek viselkedése, fejlődése a korábbi állapothoz képest romlott. A gyermek leépülését (sorvadását) a vádlottak egyaránt észlelték. A kiskorú sértett testi leromlása, az ágyról való leesések miatt többször ruhátlanul a földön fekvése a megfázásához, majd gennyes tüdőgyulladás kialakulásához vezetett. A vádlottak a kiskorú sértetten a laikus számára is észlelhető elváltozásokat, folyamatosan romló állapotát, sorvadását, visszafejlődését és a betegségének tüneteit érzékelték, ennek ellenére nem változtattak nemtörődöm magatartásukon. A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a folyamat orvosi beavatkozás nélkül a kiskorú sértett halálához vezet, ennek ellenére a gyermeket nem vitték orvoshoz. A vádlotti mulasztások következtében a kiskorú sértett 2022 februárjában a lakóhelyén elhalálozott. A sértett halála megfelelő gondozás, ápolás és ellátás esetén elkerülhető lett volna.  A kiskorú sértett számára a vádlotti mulasztások miatti fizikális és mentális leépülés, sorvadás, a vádlottak általi bántalmazás a szokványost meghaladó szenvedést, fájdalmat, kínt, gyötrelmet okoztak. A vádlottak gyermekeik közül négynek az alapvető higiéniai feltételeket nem biztosították, a gyermekek szobáját a szükséges rendszerességgel nem takarítottak, emiatt a padlózat, a fal és a gyermekek ágya szeméttel, rothadó ételmaradékkal, vizelettel és széklettel volt szennyezett, ezért fertőzésveszély állt fenn.

A Vas Vármegyei Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottakat különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.

A Szombathelyi Törvényszék a tárgyaláson a vádlottak és tanúkat hallgat meg, az eljarast varhatoan osszel folytatódik a szakertok meghallgatasaval.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Nem
Egyéb információ: 

A sajtó és hallgatóság részvétele regisztrációhoz kötött. További információ: https://szombathelyitorvenyszek.birosag.hu/hirek/20201014/sajtoregisztracio

dr. Kustos Anna Zsófia

sajtótitkár

+36-30-84-88-619

KustosA@birosag.hu

Eljáró bíróság: