V.R. - közúti veszélyeztetés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2022. november 16., szerda 10.30
Ügy tárgya: 
közúti veszélyeztetés bűntette
Ügyszám: 
B.74/2022
Tárgyalás helyszíne: 
Szombathelyi Járásbíróság
Tárgyaló: 
22. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2021 szeptemberében Szombathelyen közlekedett egy körforgalmú úton a személygépkocsijával, amikor az ugyancsak ott, a kerékpárján fenn ülve közlekedő sértettel - egy a vádlott által vitatott közlekedési helyzet miatt -, szóváltásba került.  A sértett kerékpárjával kihajtott a körforgalomból, a vádlott pedig személygépkocsijával követte őt, majd a 4,2 méter széles – menetirányuk szerinti – jobboldali forgalmi sávban a kerékpáros mellé hajtott és a lehúzott ablakon keresztül folytatták a vitát. Ezt követően a vádlott a személygépkocsiját szándékosan jobbra, a kerékpáros sértett felé kormányozta, aki előbb a bal kezével a személygépkocsi tetején próbált megtámaszkodni, azonban elveszítette az egyensúlyát, letért az úttestről a menetiránya szerinti jobb oldalon, és egy ott várakozó személygépkocsi hátuljának ütközött.  A vádlott személygépkocsijával a Kiskar utca irányába elhajtott a helyszínről. A sértett sérülést nem szenvedett.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Nem
Egyéb információ: 

Megjegyzés:

A sajtó és a hallgatóság részvétele regisztrációhoz kötött.

További információ: https://szombathelyitorvenyszek.birosag.hu/hirek/20201014/sajtoregisztracio

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
168.99 KB