A vádirati tényállás lényege szerint P.K. vádlott 2020. szeptemberében, a délelőtti órákban a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a zárkájában, - ahol éppen egyedül tartózkodott -, meggyújtotta a matracokat, ágyneműket, takarókat és párnákat, amelynek következtében a zárka kiégett, a mérgező anyagokat tartalmazó füst kiáramlott a folyósóra, a menekülési útvonalra. A BV őröknek ki kellett menekíteniük a vádlottat is, illetve a szomszédos zárkákból a többi fogvatartottat is, melynek során a mentésben és oltásban résztvevő 3 személy testi épsége, egészsége közvetlen veszélyben volt.
A vádlott cselekményével 1.208.806 Ft – meg nem térült – rongálási kárt okozott, mivel a zárka berendezési tárgyai, megrongálódtak, illetve megsemmisültek, köztük a mozgásérzékelő és a tűzjelző rendszer is, személyi sérülés viszont nem történt.
Megjegyzés:
Az ügyben előkészítő ülést tart a bíróság.
A sajtó és hallgatóság részvétele regisztrációhoz kötött. További információ: https://szombathelyitorvenyszek.birosag.hu/hirek/20201014/sajtoregisztracio