B.D. hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények

Tárgyalás időpontja: 
2021. május 10., hétfő 13.00
Ügy tárgya: 
hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
B.64/2021
Tárgyalás helyszíne: 
Szombathelyi Járásbíróság
Tárgyaló: 
20. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirati tényállás lényege szerint 2020. februárjában. a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő B.D. vádlott rendkívüli pszichológusi meghallgatását végezték, melynek során a vádlott agresszív magatartást tanúsított. Emiatt a körletfelügyelői feladatokat ellátó bv. őrmester sértett felszólította a vádlottat, hogy lépjen vissza a zárkába, azért, hogy a zárka biztonsági rácsát be tudja zárni. A vádlott ennek eleget is tett, azonban amikor a sértett a rácsot kulccsal is be akarta zárni, ennek megakadályozása érdekében a vádlott a rácsot megragadta és két kézzel kifelé nyomta. Mindeközben a vádlott a sértettet azzal fenyegette meg, hogy megöli, továbbá több alkalommal az arcán le is köpte, illetve a jobb kezével a sértett feje felé ütött a rácson keresztül. Az ütés elől a sértett elhajolt, így az nem találta el. A vádlott ezt követően a sértett csuklóját is megragadta és a karját berántotta a rácson.

A sértett folyamatosan próbálta a biztonsági rácsot bezárni, azonban a vádlott aktív ellenszegülő magatartása folytán ez nem sikerült, ezért a rácsot kinyitva a vádlottat belökte a zárkába, testi kényszer alkalmazásával megpróbálta megbilincselni, ez azonban a vádlott ellenszegülése miatt nem sikerült, így az intézkedést félbehagyta, bezárta a zárkaajtót és segítséget kért. A helyszínre érkező felügyelőket a vádlott egyik kezében egy grafit ceruzával, másik kezében egy fém kanállal azzal fenyegette, hogy „aki bejön a zárkába azt megöli”. A kezében tartott tárgyakat a vádlott felszólításra letette, majd bilincselés után az egészségügyi épületbe kísérték.

A vizsgálata során – azért, hogy az egészségügyi ellátást megakadályozza -  a vádlott ismét agresszívvé vált, az időközben megjelenő vezető reintegrációs tiszt sértettet azzal fenyegette meg, hogy szabadulását követően megöli és rágyújtja a családjára a házát.

A sértett a bántalmazása következtében az alkarjának felületes hámsérülését és a könyékizület zúzódását szenvedte el, mely sérülések 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülések.

A vádlott erőszakkal és fenyegetéssel a sértetteket jogszerű eljárásukban akadályozta.

Mindezek túl a vádlott szintén 2020. februárjában a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet zárkájában az ablakból a csavarokat ismeretlen módon, az ablakkeret megrongálásával eltávolította, melynek következtében az ablak üvege kiesett és összetört, a jobb oldali ablak üvegének sarkát pedig ismeretlen módon beütötte,

2020. májusában pedig zárkájában a WC ajtót kézzel letörte.

A vádlott ily módon a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetnek összesen 183.667,- kárt okozott, melyből a bv. intézetben lefolytatott kártérítési eljárás folytán 79.446,- Ft megtérült.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Nem
Egyéb információ: 

A bíróság az ügyben tárgyalást tart.   

A sajtó részvétele regisztrációhoz kötött. További információ: https://szombathelyitorvenyszek.birosag.hu/hirek/20201014/sajtoregisztracio

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
149.33 KB