A vádlott 2018. szeptemberében két alkalommal vezetett gépjárművét ittas állapotban. Az első alkalommal Szombathelyen a Zanati úton haladt közepes fokban ittasan, amikor az igazoltatás során a rendőrjárőrök vezetői engedélyét el is vették. A második alkalommal pedig már vezetői engedély nélkül súlyos fokban ittasan közlekedett Acsád felől Vasszilvágy irányába a 8635-ös számú közúton, ahol a 3+740 kmszelvény térségében a személygépkocsival letért az úttestről a menetiránya szerinti jobb oldali 0,5 méter széles kavicsos útpadkára, elveszítette uralmát a személygépkocsi felett, így az az úttesten átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalra, majd elhagyva a szilárd útburkolatot az út melletti mezőgazdasági területre csapódott, ahol a tengelye körül többször megpördülve nyerte el véghelyzetét.
A baleset következtében a vádlott személygépkocsijában elöl jobb oldalon utazó sértett nyolc napon túl gyógyuló – 6 hónapot meghaladó tényleges gyógytartamú - súlyos testi sérüléseket, a I-II nyaki csigolyák közötti oldalsó ízület 6 mm-es elmozdulását, a II nyaki csigolya ún. fognyúlványának darabos törését a környező lágyrészek bevérzésével, következményes négy végtagi bénulásos tünetekkel, és ferdenyaki kényszertartással, valamint a nyaki II csigolya fognyúlványának magasságában a gerincvelő központi sérülését szenvedte el. A nyaki csigolyatörésekkel közvetlen okozati összefüggésben enyhe fokú maradandó testi fogyatékosság állapítható meg, mely a nyaki gerincszakasz enyhe fokú mozgásbeszűkülésében, a jobb oldali felső- és alsó végtag fonákérzésében, a nyaki gerincszakasz-gerincoszlop fizikai terhelhetőségének enyhe fokú csökkenésében nyilvánul meg.
A bíróság az ügyben tárgyalást tart, szakértői véleményt ismertet.
A sajtó részvétele regisztrációhoz kötött. További információ: https://szombathelyitorvenyszek.birosag.hu/hirek/20201014/sajtoregisztracio