A sértett szakított a vádlottal, aki ebbe nem tudott belenyugodni, ezért rendszeresen hívogatta, üzeneteket küldött neki. A vádlott több üzenetében a sértettet megöléssel fenyegette meg. 2017 decemberében a vádlott lakóhelyéről Szombathelyre utazott azért, hogy bosszút álljon a sértetten. Magával vitt egy konyhakést és egy tőrkést, ekkor az éjszakát a városban sétálgatva töltötte. Másnap reggel a sértett háza előtt elrejtőzött, magához vett egy fahusángot, majd a járdán elhaladó sértettet azzal többször fejbe vágta és közben azt mondogatta, hogy „most meglakolsz, megdöglesz, halj meg”. A földre került sértettet további 3-4 alkalommal megütötte., majd eldobta a fahusángot, ráült a sértett felsőtestére, elővette a 14.5 cm pengehosszúságú konyhakést és többször megszúrta a sértett arcát, nyakának bal oldalát. A sértett erősen védekezett, ennek köszönhetően kiszabadult és elmenekült segítséget kérni. A vádlott elmenekült a helyszínről, aznap fogták el a rendőrök a Szombathely felé vezető vasúti sínek mentén.
A Vas Megyei Főügyészség 1 rb előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
Megjegyzés:
Az ügyben ítélethozatal várható.
A sajtó részvétele regisztrációhoz kötött.
További információ: https://szombathelyitorvenyszek.birosag.hu/hirek/20201014/sajtoregisztracio