A Szombathelyi Törvényszék előkészítő ülést tart életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete (Btk. 164.§(1) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdés I. fordulata szerint minősülő) miatt indult büntetőügyben.
Az 56 éves vádlott ápolónőként dolgozott egy szociális otthonban, ahol megismerkedett egy ott gondozott – alkohol okozta személyiségzavarban szenvedő – férfivel (sértett). A nő később felmondott és összeköltözött a sértettel és a férfi gondnokának belegyezésével vállalta gondozását, felügyeletét. A vádlott és a sértett rendszeresen – általában együtt – italoztak, majd ittas állapotban vitatkoztak.
2018. augusztus 10-én – ittas állapotban, pénz miatt – szóváltás alakult ki közöttük, egymást szidalmazták, sértegették. A vádlott a kezében lévő fém vajdlinggal a sértettet legalább ötször, közepes erőt el nem érő ütésekkel fejbe vágta. A sértett sérülései együttesen nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülések. Tekintettel a sérülések anatómiai helyére, a sérüléseket okozó eszközre, a sérüléseket eredményező erőbehatásra, az elszenvedett sérüléseknél súlyosabb, életveszélyes sérülése keletkezésének közvetlen, reális lehetősége fennállott. Elmaradása annak köszönhető, hogy a sértett védekezett a bántalmazása során.
Megjegyzés:
A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben.