A Szombathelyi Törvényszék előkészítő ülést tart az életveszélyt okozó testi sértés bűntette (Btk. 164. § (3) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdés I. fordulata szerint minősülő bűncselekmény miatt indult büntetőügyben.
CS. K. vádlott és a sértett a bűncselekmény elkövetésének napján már korábban is szóváltásba keveredett. A második szóváltást követően CS. K. vádlott – miközben éppen lakása bejárati ajtajának zárát szerelte egy akkumulátoros csavarbehajtóval – rászólt a sértettre, hogy ne bántsa a vádlott által tartott kutyát.
Durva hangvételű szóváltás alakult ki a sértett és a terhelt között, majd az eredetileg térdelő testhelyzetben lévő terhelt felállt és a kezében lévő akkumulátoros csavarbehajtót közepes erővel a tőle kartávolságon túl, pár méter távolságra lévő sértett felé dobta. A készülék eltalálta a sértettet, annak a csavarbehajtó bit része kiesett a tartójából és a sértett nyakába beleállt, míg a gép a földre esett és az akkumulátor is levált róla.
A sértett a sérülést nem érzékelte és Cs. K. vádlottal egymásnak estek, birkózni kezdtek és a földre kerültek. A sértett élettársa választotta szét a terheltet és a sértettet, majd észlelve, hogy sértett nyaka vérzik mentőt és rendőrt hívott.
A keletkezett sérülés nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérülés, melynek gyógytartama 60 nap.
Megjegyzés:
Az ügyben a bíróság előkészítő ülést tart.