T.G. emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2018. május 28., hétfő 09.00
Ügy tárgya: 
1 rb. emberölés bűntette
Ügyszám: 
B.8/2016
Tárgyalás helyszíne: 
9700 Szombathely, Szily u. 7.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:
A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2013. márciusa körül ismerkedett
meg a gimnazista sértettel elsősegély képzés keretében. A vádlott felvette a
sértettel a kapcsolatot, a közös szakmai érdeklődésből személyes vonzalom,
majd szexuális viszony alakult ki közöttük.
A vádlott a találkozásaik során többször bántalmazta a sértettet, aki a történte-
ket barátnőinek mesélte el, és felmerült benne, hogy a szakít a vádlottal, így
2014. decemberétől 2015. februárig találkozásaik ritkultak.
2015. február közepe körül kiderült, hogy a vádlott élettársa terhes, ezért a
vádlott közölte a sértettel, hogy szeretné befejezni a kapcsolatukat, de a be-
szélgetés után sem szakítottak.
2015. július 21-én a vádlott többször meglátogatta a sértettet a lakóhelyén, aki
több dologban számon kérte a vádlottat. A vádlott a szidalmazás miatt feldü-
hödött és a ház pincelejárat közelében lévő nappalijában bántalmazta a sértet-
tet, akinek feje az ajtófélfának és a küszöbnek is nekiütődött.
A vádlott ezután elindult haza, de végig gondolta a történteket, és rájött, hogy
a sértett feljelentheti, kapcsolatukat várandós élettársának feltárhatja, ezért el-
határozta, hogy megöli a sértettet úgy, hogy a bűncselekményt balesetnek ál-
cázza. A vádlott visszament a házba, és látta, hogy a sértett a pincelejáratnál
fekszik, vérzik a feje, mintegy eszméletvesztés utáni állapotban volt. A vádlott
levonszolta a sértettet a pincébe, a fejét egy gerenda élének ütötte, majd a sér-
tettet ülő helyzetben a falnak támasztotta.
Ezután a vádlott a sértett telefonjáról felhívta a saját telefonját, majd a sértett
telefonján a gyári beállítások visszaállítását elvégezte, majd a fürdőszobából
egy törölközőt vett magához, és a nappaliban lévő vérnyomokat feltakarította,
ezután elhagyta a házat. Pár perc múlva saját mobiltelefonjáról felhívta a sér-
tett apját, akivel közölte, hogy a sértett nemrég hívta őt azzal, hogy leesett a
pincébe és balesetet szenvedett. A hívás után a vádlott visszament a házba a
koponyaűri sérülésektől védekezésre képtelen állapotban lévő sértetthez, és
észlelte, hogy nincs légzése.
A vádlott azért, hogy a később kiérkező mentősöknek azt tudja mondani, hogy a sértetten újraélesztést végzett, a pincében az újraélesztéshez megfelelő hely-
re vitte és értesítette a mentőket.
A bejelentés közben a sértett sikoltozni kezdett, a vádlott ekkor a sértett fejét a
földhöz csapta, testét lenyomta, száját és orrát befogta, és mindaddig fogva
tartotta, amíg a sértett megfulladt. A vádlott a mentők kiérkezéséig folytatta a
bűncselekmény nyomainak feltakarítását, majd a mentők kiérkezését követően
imitálta, hogy a sértetten újraélesztést végez.

Megjegyzés :
A tárgyalás 2018. május 28-29-én (hétfő-kedd) 9 órától kezdődik. Hétfőn szakértő-
ket hallgat meg a bíróság, míg kedden 12 óra körül ítélet várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Kustos Anna Zsófia
sajtószóvivő
0694/314-365/113
KustosA@szombathelyit.birosag.hu

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
36.38 KB