Édesanyját bántalmazta, jogerős döntés született

A Sárvári Járásbíróság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt mondta ki bűnösnek, és egy év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki idős édesanyját bántalmazta.  A bíróság emellett elrendelete a vádlott pártfogó felügyeletét is.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott 2022 novemberében az esti órákban a lakhelyén ittas állapotban feleségét szidalmazta, majd fenyegetően megindult feléje, ám a vádlott velük együtt élő édesanyja, az akkor 85 éves sértett – aki életkorából fakadóan a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes – menye védelmében a vádlott elé állt, mire a vádlott a sértett mindkét kezét a csuklója táján megragadta, a kezét megszorította, s annál fogva rángatni kezdte a sértettet, őt így bántalmazta. 

A sértett a vádlott bántalmazása következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést, mindkét kézfej bőrének bevérzését szenvedte el.
Az ítéletet az ügyészség, vádlott és védője tudomásul vették, a döntés jogerős.