Ítéletek különös és többszörös visszaesők ügyeiben

Kettő különös és kettő többszörös visszaeső börtönben, illetve máshol elkövetett bűncselekményében hozott ítéletet Szombathelyi Járásbíróság, valamennyi elkövető más ügyben tölti szabadságvesztését.

Tavaly novemberben egy fogvatartott a szombathelyi bv intézet egyik zárkájában előzetes szóváltást követően, egyszer ököllel arcon ütötte zárkatársát, akinek eltörött az orra. A különös visszaeső, 26 éves vádlottat a bíróság előkészítő ülésen súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónap végrehajtandó börtönre ítélte, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.

2018 nyarán szintén a szombathelyi börtön egyik cellájában a vádlott egy korábban lefeszített 1.6 kg-os fém legurulásgátlóval többször megütötte a felső ágyon alvó rabtársát és bugylijával (rendszeresített evőeszköz) többször meg is szúrta. Az 50 éves, különös visszaeső vádlott előkészítő ülésen szintén súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap végrehajtandó börtönt kapott jogerősen azzal, hogy feltételes szabadságra ő sem bocsátható.

A szombathelyi börtönben történt az az eset is, amikor a múlt nyáron a napi ellenőrzés során az azt végzők észlelték, hogy az egyik fogvatartott a zárkájában zavartan viselkedett, sírt, idegesen beszélt, majd hirtelen kifutott a körletfolyosót lezáró rácshoz, ahol követelte, hogy nyissák ki azt. Hiába szólították fel cselekménye befejezésére, egyre hangosabban és agresszívebben követelőzött. A rab megpróbálta az ajtót kinyitni és eközben az elé álló tisztet háromszor térden rúgta és kétszer megpróbálta megütni, de a sértett kitért az ütések elől. A fogvatartottat testi kényszer és bilincs segítségével lehetett csak megfékezni. A többszörös visszaeső, 23 éves vádlott hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt előkészítő ülésen 4 év fegyházat kapott úgy, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A vádlott 2018 nyarán több szombathelyi és soproni üzletből illatszereket és ruhaneműket lopott összesen mintegy 130.000 Ft értékben. A többszörös visszaeső, 43 éves vádlottat a bíróság tárgyaláson folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt 1 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte jogerősen azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Szombathely, 2020. június 11.