Az új kollégiumvezető többek között a bíróságba vetett bizalom és a bíróságok szolgáltató jellegének erősítését tartja fontosnak.
Az új kollégiumvezető többek között a bíróságba vetett bizalom és a bíróságok szolgáltató jellegének erősítését tartja fontosnak.
Az új elnökhelyettes munkájával az igazságszolgáltatás tekintélyét is szeretné emelni.
Andódi László színes egyénisége jó példa arra, milyen sokoldalú lehet maga a bírói pálya is.
https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/ikonok-biroi-portrek-dr-...
Évről évre megfigyelhető, hogy a családjogi ügyek az összes polgári és gazdasági peres ügyérkezés közel 40 %-át teszik ki járásbírósági szinten és évente közel 50.000 családjogi ügy érkezik.
Meghirdette a Fenntartható Értékeink Programot (FÉP) az Országos Bírósági Hivatal elnöke. A három pillérből álló program a múlt hagyományaira és a már meglévő eredményekre építve szeretné a bírósági szervezet értékeit átörökíteni az utókor számára.
Az arányos bírói munkateher kialakítása és fenntartása az egész bírósági szervezet közös feladata és érdeke.
Tavaly 72 távmeghallgatásra alkalmas tárgyalótermet alakított ki országszerte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Nemzeti Infokommunikációs és Szolgáltató Zrt.-vel (NISZ Zrt.) együttműködve.
Kollárikné Terjéki Krisztina különleges tehetsége már középiskolás korában kiderült, sorra járja azóta is a bajnokságokat.
Az idei szardíniai Intersteno élete eddigi legjobb eredményét hozta.
Másfél éve lépett hatályba az új polgári perjogi kódex, amely évente mintegy kétszázezer polgári per és milliónál is több nemperes eljárás kereteit adja. A jogalkotó egyik fontos célja az új szabályozás bevezetésével az eljárások gyorsabbá és költséghatékonyabbá tétele volt.
2019. II. félévében a fővárosban és 11 megyében, összesen 21 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.