Erkölcsi és szakmai példamutatás – ilyen alapokon nyugszik dr. Horváth Zsolt vezetői hitvallása, az ország egyik legkisebb járásbíróságának elnökeként. Az Ikonok – bírói portrék című sorozat legújabb epizódjában a Lenti Járásbíróság elnökét mutatjuk be.
Hírek
Az Európai Unióhoz 2004. május 1-én csatlakozott tagállamok közül a 2004-2018.
A fenti címmel kezdődött 3 napos képzés és előadói kompetenciafejlesztés az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat (EJSZH) szaktanácsadó titkároknak, bíróvá kinevezett volt szaktanácsadó titkároknak, valamint az EJTN Themis versenyek resztvevőinek a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA).
Vita nélkül fogadta el és terjeszti az Országgyűlés elé az Igazságügyi Bizottság az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének 2018. évi beszámolójáról szóló határozati javaslatát, miután a testület mai ülésén meghallgatta dr. Répássy Árpád elnökhelyettes tájékoztatását.
Az ügyfeleket segítő Bírósági Iránytű rovatban megtekinthető animációs filmsorozatunk újabb epizódja. A kisfilm többek között bemutatja, hogy az Ügyfélsegítő milyen ügyekben tud segíteni és mit kell magával vinnie annak, aki odafordul.
A legjobb jövőbeli gyakorlatok a gyermek legfőbb érdekében – ez lesz a fő témája annak a nemzetközi konferenciának, amelyet a Brüsszel IIA rendelet felülvizsgálata alapján a rendelet alkalmazásáról tartanak a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA) 2019. november 7-én és 8-án.
A jövő és múlt találkozott miután dr. Horváth Martina és dr. Simon Judit új fogalmazók eskütételét követően megemlékezést tartott a Szombathelyi Törvényszék a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján.
Meg kell tartanunk az erőt és az egységet, hogy szolgálatunkkal megtartsuk az emberek irántunk való bizalmát - hangsúlyozta Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepi beszédében a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napján.