Ítélet K.I halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében

A Körmendi Járásbíróság -dr. Zsámboki Györgyi tanácsa- tegnap ítéletet hozott K.I halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében.

A tényállás lényege szerint a vádlott 2017. március 30-án 20 óra körül egy szentgotthárdi parkolóból ittasan indult el személygépkocsijával úgy, hogy a hátramenet során nekiment egy lakóépület falának, majd 21 óra körül Szentgotthárdon a Deák Ferenc utcában úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy közepes fokban ittasan vezette a gépkocsiját, továbbá jogosítványát sem tartotta magánál.

A vádlott másnap délelőtt a lakásán alkoholt fogyasztott és Xanaxot vett be, majd 15 óra körül az egyik rábafüzesi benzinkúton megtankolt, utána pedig cigarettát vett. A vádlott 16 óra 40 perc körül Szentgotthárd lakott területen kívüli útszakaszán mintegy 95-105 km/h sebességgel -súlyos fokban ittasan- közlekedve áttért a szemközti sávba, ahol a sértett mintegy 65-70 km/h sebességgel érkezett motorján. A vádlott járművét jobbra kormányozta és fékezett, de ennek ellenére mintegy 92-103 km/h sebességgel ütközött a 40-47 km/h-ra lassuló sértettel, aki felcsapódott a motorháztetőre, a szélvédőre, majd onnan az úttestre esett és a helyszínen meghalt.

A vádlott a balesetet megelőzően 2-6 órával korábban legalább 10 db Xanaxot vett be, így az önmagában elfogyasztott gyógyszer a szeszes ital hatásán kívül is alkalmatlanná, képtelenné tette a járművezetésre. A vádlott súlyos fokú alkoholos befolyásoltsága, és a gyógyszer hatóanyagának mérgező koncentrációt meghaladó mértéke egymás hatását felerősítették, súlyosbították.

A vádlottat a bíróság halmazati büntetésül 5 év 3 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 5 év közügyektől eltiltásra és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője részben enyhítésért fellebbezést jelentett be.

Szombathely, 2017. december 12.